Lélekművek - Újratervezés
Pszichológiai Tanácsadó Központ

Zala-Tóth Evelyn

pszichológus

Rendelési idő:

Hétfő 18-20 óra
Péntek 16-20 óra
Szombat 12-17 óra

Számomra már egészen fiatalon, tinédzserként egyértelművé vált, hogy a pszichológusi munkát szeretném választani, az emberi lélek iránti érdeklődésem, illetve segítő motivációm az elmúlt több, mint 10 év alatt pedig csak mélyült. Lenyűgözött az emberek komplexitása, valamint a két ember között kialakult terápiás kapcsolat ereje. A biztonságos terápiás kapcsolatot és a másik emberre való teljes ráhangolódást az egyik legfontosabb tényezőnek tartom, ami a gyógyuláshoz és a tanácsadás sikerességéhez vezet.

Munkám alapját a szakmaiság mellett az elfogadás, empátia és hitelesség adják. Megértéssel és nyitottsággal fordulok a klienseim felé, a közös célok meghatározása után pedig végig kísérem őket a változás, valamint a probléma megoldása felé vezető úton. Nincs két egyforma ember, ahogy két egyforma probléma és arra vonatkozó megoldás sem, minden hozzám forduló kliensemnek igyekszem a maximális figyelmemet és egyéni, személyre szabott megoldásokat nyújtani a közös munka során.

Hiszem, hogy pszichológusi lét elengedhetetlen része az élethosszig tartó tanulás és fejlődés, hiszen a legbonyolultabb és legegyedibb emberi résszel, a lélekkel foglalkozunk, ehhez pedig elengedhetetlen a naprakész tudás és a folyamatos szupervízió.

Amiben segíteni tudok:

Önértékelési problémák, belső erőforrások feltérképezése
Önismeret mélyítése
Kommunikációs készség-fejlesztés, konfliktuskezelés
Életvezetési, életvitellel kapcsolatos nehézségek, elakadások kezelése
Pályaválasztás, karrierváltás, munkahelyi nehézségek kezelése
Motiváció vesztés, nehéz döntési helyzetek segítése

A tanácsadás első alkalmán körbejárjuk a hozott problémát, majd a keretek meghatározását követően közösen felállítjuk a célokat, aminek elérésén dolgozunk a következő alkalmak során.

 

Tanulmányaim:

 

Sématerápiás konzultáns

Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sémateráiás Egyesület

2022 –

 

Neurolingvisztikus programozás

Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület

2022

 

Személyközpontú tanácsadó

Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület

2022 –

 

Okleves pszichológus klinikai és egészségpszichológia szakirányon

Eötvös Lóránd Tudományegyetem

2020 -2022

 

Viselkedéselemző

Eötvös Lóránd Tudományegyetem

2017-2020

 

Bejelentkezés

Időpontlemondás

 

Időpontlemondásra van lehetőség:

a lefoglalt időpont előtt egy munkanappal reggel 9.00. óráig telefonon, ill. SMS-ben a 

+36-30 320 0597-es telefonszámon. 

Ebben az esetben a lemondás díjtalan. Későn lemondott ill. a le nem mondott óra díjának megfizetése a pácienst terheli. A fizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a lemondás váratlan esemény (pl. betegség, közlekedési nehezítettség, egyéb fontos ügy, ill. elfelejtés, stb.) miatt történik. Ez a páciens által vállalt kockázatnak számít. 

Fentiekről az első találkozás alkalmával megállapodást kötünk a pácienssel.